|
2009. Június 15. hétfő, 16:35 |
|
Magyarországon élő, nem EU-s országból származó migráns fiatalokat keresünk, akiket érdekel a zene a tánc és a média világa. Most induló projektünkben a tehetséges jelentkezőknek nyújtunk mesterképzést és biztosítunk fellépési lehetőséget. Jelentkezni lehet a kapcsolat menüpont alatti email címen.
|
|
Eseményértékelő - Antirasszista Világnap 2009. |
|
2009. Március 30. hétfő, 00:00 |
|
Az idei világnapot pontosan 21-én tudtuk megtartani a Millenárison. A ragyogó szombati napsütésben szép számmal jöttek érdeklődők a programokra. Fontos kiemelni, hogy a hétvégenként a Millenárison gyermekprogramokat szerveznek, így ehhez mi is csatlakoztunk és számtalan szórakoztató és játékos programmal kedveskedtünk mi is a kilátogató családoknak. Külön színfolt volt a Bicskei Befogadóállomás (köznapi nevén menekülttábor) gyerekcsapata, akik önfeledten tudtak játszani a „hazai” kicsikkel a legnagyobb egyetértésben.
A szakmai programokat is komoly érdeklődés kísérte, mind a sajtó, mind a szakmabeliek szép számban jöttek el, hogy pódiumbeszélgetéseket meghallgassák és véleményüknek hangot adva hozzászóljanak. A rendezvény csúcspontja és egyben a legtöbb vitát kiváltó programpontja az esti vita volt Mérő László és Polgár Tamás (Tomcat) között, melyet több százan hallgattak végig a helyszínen és azóta is számtalan visszhangja lelhető fel a sajtóban és az interneten.
Számunkra ez a világnap is sikeres volt, jó volt látni a sok vidám gyereket önfeledten játszani, és a nagyszámban érkező felnőttek is azt jelezték, hogy a munkánkat értékelik és jövőre megint lesz értelme dolgozni és szervezni.
Köszönjük azoknak akik dolgoztak a rendezvényen, a sok önkéntes segítséget és nagyon örültünk minden vendégünknek, akik eljöttek.
|
|
Regisztráció a szombati gyerekprogramokra |
|
2009. Március 16. hétfő, 15:35 |
Megállapodásunk alapján a szombati gyerekprogramokra a Millenáris félárú belépőt biztosít azok számára, akik az Antirasszista Világnap kapcsán látogatnak el a helyszínre. Aki igénybe kívánja venni a lehetőséget, írjon egy email-t az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre - pl. a Kapcsolat oldalunkon keresztül - a gyerekprogramokra látogatni kívánók nevével. Elküldési határidő: péntek dél. |
|
Megvan az idei végleges program! |
|
2009. Március 10. kedd, 17:10 |
|
2009-ben az Antirasszista Világnap fő témája „A kisebbségi és többségi lét lélektana”.
A Világnap programja a Millenárison (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.) zajlik A részletes program letölthető innen ( .doc formátum, 99.5KB) (Klikk a nagyobb képhez!)  " Március 21-én, szombaton a Millenárison 13 órától szervezünk szakmai előadásokat és pódiumbeszélgetéseket. Terveink szerint számos ismert szakértővel és közéleti személyiséggel (Erős Ferenc, Hárdi Lilla, Mérő László, Sik Endre, Polgár Tamás, roma falvak polgármesterei) járjuk körül a témakört és vitatjuk meg a felmerülő kérdéseket, problémákat. Célunk, hogy a véleménycserék és gondolatcsaták által közelebb kerüljünk a kisebbségi és többségi lét pszichológiai és szociológiai hátterének megismeréséhez és megértéséhez, ezáltal pedig elfogadásához is.
13:00 – 13:15: Megnyitó és sajtótájékoztató
13:15 – 14:15: Lőrincz Marcell előadása – „A kisebbség és a többség viszonya a nemzeti radikalizmus tükrében” címmel
14:15 – 14:30: Védnöki beszéd – Szent-Iványi István
14:30 – 15:30: „Menekültként Magyarországon” – hazánkban élő menekültek mesélnek tapasztalataikról, élményeikről
(16:00 – 17:00: Ghymes koncert – a szakmai programok szünetelnek)
17:00 – 18:00: pódiumbeszélgetés Dr. Hárdi Lilla pszichiáterrel, Dr. Erős Ferenc szociálpszichológussal, és Dr. Sik Endre szociológussal – „Kisebbnek lenni több, vagy többnek lenni kisebb” címmel beszélgetés a kisebbségi ill. többségi lét megközelítéseiről három szakértővel, három szakterületen
18:00 – 19:00: „Polgármesterek a porondon” – beszélgetés három „roma falu” polgármesterével, Ignácz Józseffel Besence, Benkő Ferenccel Tiszaladány, és Sértő-Radics Istvánnal Uszka polgármesterével
19:00 – 20:00: „Mérő versus Tomcat, Tomcat versus Mérő” – Dr. Mérő László és Polgár Tamás, alias Tomcat véleménycsatája 13:00 – 20:00: Millenáris - Padlás: dokumentumfilm vetítés – ”szigorúan” a témába vágóan, ízelítőül: - Fekete Ibolya: Csángók
- Sára Sándor: Cigányok
- Gyarmathy Lívia: Lépcső
- Mihályfy László: Bagóhegy boszorkánya
- Mohi Sándor: Ahogy az Isten elrendeli
(A filmeket a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete bocsátja rendelkezésünkre.)
A szakmai előadások és beszélgetések mellett számos gyermek és családi programmal várjuk a Millenárison az érdeklődőket: - gyöngyfűzés
- „Carly története” – a filmhez kapcsolódó bábkészítés
- élő mesekönyvtár
- „Hogy mondják pirézül?!” – játékos idegennyelv-tanítás és -tanulás
- menekültlabirintus
Kora délutántól műhelyfoglalkozásokat és tréningeket tartunk; több civil szervezet mutatkozik be programjaival, és ízelítőt kapunk kutatásaikból (Artemisszió – „Menekültlabirintus”, Civil Expo). A programokkal párhuzamosan filmvetítések és fotókiállítás (a Menedék „Önarckép” kiállítása) is színesíti majd a délutánt.
A rendezvény moderátorai: Németh Judit, Szobolits Andrea, Para-Kovács Imre
A rendezvény fővédnöke: Szent-Iványi István
A beszélgetéseket a Rádió C közvetíti. |
|
Együttműködési felhívás a 2009-es Antirasszista Világnap kapcsán |
|
2009. Február 09. hétfő, 16:00 |
 MÁRCIUS 21 1966-ban jelölte ki az ENSZ március 21-edikét az Antirasszizmus Világnapjának, ezzel állítva emléket egy 1960-ban Dél-Afrikában történt, vérfürdőbe torkollott apartheid-ellenes demonstráció 69 áldozatának. 1948 és 1990 között törvényes keretek között működött a rasszista szegregáció, másnevén az apartheid rendszer Dél-Afrikában. Nem egészen 20 év telt el azóta és a rasszizmuson alapuló kirekesztő ideológiákkal találkozhatunk mindennap. Számunkra egyetlen faj létezik, az emberi faj. Minden év március 21-én szerte a világon megmozdulások sora hívja fel a társadalmak figyelmét a rasszizmus veszélyeire, a kirekesztés elleni fellépés szükségességére. Önkormányzatok, iskolák, ifjúsági klubok, egyházi gyülekezetek, civil szervezetek és rengeteg egyéb csoportosulás csatlakozik a rasszizmus elleni fellépés ezen formájához. A sokféle megmozdulás, rendezvény keretein belül ezrek kötelezik el magukat a toleranciáért, az egyenlő jogokért és ünneplik Európa kulturális sokszínűségét. Az ilyenkor zajló események az egyszerű, iskolai plakát kampánytól, a kulturális fesztiválokon, utcai megmozdulásokon, előadásokon, élő-könyvtárokon, filmvetítésen, konferenciákon át a multikulturális focimeccsekig, vagy a rasszista grafitiket eltávolító akciókig nagyos sokfélék.  A RASSZIZMUS ARCAI A rasszizmusnak sokféle előfordulási formája van, fontos mindegyik ellen fellépni. Szerte Európában a rasszizmus sok megnyilvánulásával lehet találkozni, nem feltétlenül utcai megmozdulásokat, vagy gyűlöletbeszédet értünk ezek alatt, nagyon sok esetben a rejtett, vagy az intézményesült rasszizmus okozza a fő problémákat.  MIÉRT KELL EGYÜTTMŰKÖDNI? A rasszizmus nem helyi ügy, és az európai közös kampány segít abban, hogy a témát minél több szinten napirendre vegyük. Helyi, regionális, nemzeti és európai szinten is folytatnunk kell a kampányt, így az ügyünk Európa szerte válik fontossá és részesül a közvélemény figyelmében. Megmutathatjuk, hogy milyen sokan is hisznek egy kulturálisan sokszínű nyitott társadalomban. Ez a kampány új energiát ad azoknak az embereknek, akik mindennapjaikban küzdenek és szenvednek a rasszizmus miatt. Egymástól motivációt kapunk és ötleteket cserélhetünk, tanulhatunk egymástól, miként adjunk nagyobb súlyt tevékenységünknek és hogyan legyünk úrrá a felmerülő problémákon.  LÉGY KREATÍV! Minden szervezet, kicsi és nagy a maga módján hozzájárulhat a kampány sikeréhez. Egy-egy rendezvény sikere nem a ráfordított pénznek köszönhető, sokkal inkább az újító ötleteknek, a teremtő energiáknak. A kampány természetesen a társadalom minden csoportját el szeretné érni, de van három kiemelt területe. A média a közvélemény elérésének egyik alapvető eszköze. A tévék, rádiók és újságok a legtöbb esetben nagyon is nyitottak arra, hogy a téma kapcsán speciális műsorokat, helyszíni riportokat készítsenek. Ezért is nagyon fontos, hogy informáljuk, főleg a helyi médiát az általunk tervezett eseményekről. Az ifjúsági csoportok, tanárok gyakran szoktak ezen alkalomból különórákat, filmvetítéseket tartani, fontos, hogy a rasszizmust érintő kérdéseket őszinte légkörben megbeszéljék. A nyilvánosság bevonása szintén nagyon fontos. Legyen szó egy kerekasztal-beszélgetésről, vagy a rasszista falfirkák letakarításáról, de lehet petíciót fogalmazni a politika résztvevőinek, mind a kampány elengedhetetlen részét képezik.  A SZERVEZŐK: Az Antirasszista Világnapot 2001 óta a Szubjektív Értékek Alapítvány csapata rendezi Magyarországon. Az alapítvány fő célja a kisebbségeket és a hátrányos helyzetűeket érintő mindennapos diszkrimináció leküzdése. A program igazgatója Lőrincz Marcell, az alapítvány elnöke. Az Antirasszista Világnap európai programjait a hollandiai székhelyű UNITED koordinálja (www.unitedagainstracism.org). A rendezvény hivatalos honlapja a www.antirasszista.hu Ha a világnapra bármilyen aktivitást, eseményt szervezel, akkor küldj erről egy levelet az
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
címre és mi hírül adjuk azt a honlapunkon! (A felhívás szövege letölthető .pdf formátumban innen.) |
|
Az Összefogás az Erőszak Ellen mozgalom felhívása |
|
2008. Szeptember 29. hétfő, 20:08 |
Kedves Honfitársunk! Az Összefogás az Erőszak Ellen mozgalom kezdeményezésére több tucat civil szervezet közreműködésével 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik TARKA MAGYAR címmel, az erőszak és a kirekesztés ellen. Várunk október 4-én, szombaton délután 15.30-kor az Erzsébet téren, a Gödör Klubnál! |
|
Bővebben...
|
|
|