|
2008. március 21.
A Szubjektív Értékek Alapítvány immár hetedik alkalommal rendezi meg Magyarországon az Antirasszista Világnapot. A világnap fő témája az idén: déli szomszédunk, Afrika. Célunk, hogy lehetőséget adjunk a gazdasági és szociális problémák megértésére, egymás jobb megismerésére. Olyan kérdéseket szeretnénk minél több oldalról megközelíteni, mint fair trade, mikrohitel, segélyszervezetek működése Afrikában, gazdasági kapcsolatok és piacszerzés Afrikában - legfőbb elképzelésünk, hogy tisztábban lássuk, hogyan segíti elő Afrika szociális felzárkózását a kontinensek közötti gazdasági együttműködés. Fontosnak tartjuk az egyéni szerepeket kihangsúlyozni, a felelősségvállalást erősíteni (például segélyszervezetek működésének segítésével, fair trade termékek vásárlásával).
A világnap két budapesti helyszínen zajlik március 21-én:
A Millenáris Rendezvényközpontban tartott kerekasztal-beszélgetés során szeretnénk körüljárni a témát meghívott beszélgetőpartnereink - közgazdasági és külügyi szakemberek, segélyszervezetek és civil szervezetek képviselői, valamint afrikai születésű vendégeink - részvételével.
A magyarországi világnap este a Corvin tetőn folytatódik és zárul, ahol a Molatako és az African Melody koncertje várja az autentikus afrikai zenére vágyókat.
RÉSZLETES PROGRAM:
Millenáris Fogadó 14:00 Ünnepélyes megnyitó Dr. Balogh Sándor, az Afrikai-Magyar Egyesület elnökének közreműködésével
14:00 - 19:00 Civilek Afrikában Civil szervezetek bemutatkozása - tevékenységek, célok, eredmények: Afrikáért Alapítvány, Szahara Alapítvány, HelloAfrika Egyesület, Afrikai-Magyar Egyesület, AfroAid, Be Fair! Alapítvány, TAITA Alapítvány, Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület, Szubjektív Értékek Alapítvány, African Prospect
15:00 Workshop a Fair Trade-ről A méltányos kereskedelemből származó termékek kiállítása, tea-és kávékóstolás (Védegylet)
16:30 Misszió Afrikában Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága munkatársának vetítéssel egybekötött élménybeszámolója az Afrikát segítő programokban során szerzett tapasztalatokról.
17:30 Kerekasztal-beszélgetés a kontinenseink közötti gazdasági és szociokulturális együttműködésről és kölcsönhatásokról. Résztvevők: - Búr Gábor történész, egyetemi docens, a Magyar Afrika Társaság alelnöke, a Magyarországi Dél-Afrika Egyesület főtitkára; - France Mutombo Tshimuanga, az Afrikáért Alapítvány elnöke; - Tomaj Dénes főosztályvezető a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési, Gazdaság- és Tudománydiplomáciai Főosztályáról; - Eörsi Mátyás országgyűlési képviselő; Moderátor: Seres László újságíró.
Az interjút és a kerekasztal-beszélgetést a Civil Rádió élőben közvetíti.
Antirasszista filmklub
Millenáris Fogadó, 2008. március 21. 14-19.00
Zenével a rasszizmus ellen: Molatako és African Melody koncert a Corvin teraszon, 2008. március 21. 21.00 órától A Molatako zenekar fő célja, hogy zenéjükön keresztül közelebb kerüljenek egymáshoz, és toleránsabbak legyenek egymással a különböző kultúrák. Zenei stílusuk a Makossa, az egyik legnépszerűbb afrikai stílus, amelynek hangzásvilágát a gitár, basszusgitár, billentyű, dob és konga adja. A zenekar több nagy sikerű koncertet adott az utóbbi években Budapesten, vidéken és a Sziget Fesztivál civil színpadán is.
A Molatako előtt az African Melody nigériai származású csapata lép színpadra tradicionális afrikai tánc- és zenei előadásával.
 |