|
Zene A Rasszizmus Ellen (ZARE) partnerszervezeti pályázat |
|
A támogatás célja: A nemzetközi rasszizmus elleni akcióhét (2010. március 13. - 2010. március 22.) során megrendezett helyi események létrehozása, helyi szintű szervezetek ilyen aktivitásainak fejlesztése és támogatása, a helyi szintű közvélemény formálása, a rasszizmus elutasítottságának növelése.
|
|
Bővebben...
|
|
Antirasszista Világnap, 2008. |
|
2008. március 21.
A Szubjektív Értékek Alapítvány immár hetedik alkalommal rendezi meg Magyarországon az Antirasszista Világnapot. A világnap fő témája az idén: déli szomszédunk, Afrika. Célunk, hogy lehetőséget adjunk a gazdasági és szociális problémák megértésére, egymás jobb megismerésére. Olyan kérdéseket szeretnénk minél több oldalról megközelíteni, mint fair trade, mikrohitel, segélyszervezetek működése Afrikában, gazdasági kapcsolatok és piacszerzés Afrikában - legfőbb elképzelésünk, hogy tisztábban lássuk, hogyan segíti elő Afrika szociális felzárkózását a kontinensek közötti gazdasági együttműködés. Fontosnak tartjuk az egyéni szerepeket kihangsúlyozni, a felelősségvállalást erősíteni (például segélyszervezetek működésének segítésével, fair trade termékek vásárlásával).
|
|
Bővebben...
|
|
|
Képregény-kiállítás és party az Antirasszista Világnapon |
A Zene a Rasszizmus Ellen kampány comics-zenei különkiadása
2011. március 21. 19.00, EU Pont/Millenáris (1024 Budapest, Lövoház u. 35.)
A tizenegy éve Magyarországon is megrendezésre kerülo és egyre nagyobb figyelmet kapott Antirasszista Világnap idén március 21-én a képregénnyel, a karikatúrával és a humorral szövetkezik, hogy felhívja a figyelmet diszkrimináció abszurditására.
Comics Against Racism!
Március 21-e az Antirasszizmus Világnapja. 1966-ban jelölte ki az ENSZ emléket állítva az 1960-as dél-afrikai, vérfürdobe torkollott apartheidellenes demonstráció 69 áldozatának. Vannak olyan folyamatok a világban, amelyek egyes embercsoportok kitaszítását kezdeményezik azoknak a körébol, akik hozzáférhetnek a mindnyájunkat megilleto kulturális és anyagi javakhoz. Az Antirasszista Világnap a kultúrák egymás mellett élésének szükség- és törvényszeruségét hirdeti, elosegíti egymás jobb megismerését és elfogadását, továbbá emléket állít azoknak, akik a rasszizmus elleni harcnak szentelték életüket.
A Comics Against Racism egy olyan olasz-francia-német bázisokon nyugvó kezdeményezés, mely a maga eszközeivel, ám az agitprop sémáit elkerülve igyekszik reflektálni a rasszizmusra, a diszkrimináció különbözo megnyilvánulásaira. A kiállítás a Zene a Rasszizmus Ellen kampány meghívására érkezik az Antirasszista Világnapra, melyet rövidfilm-vetítés és a természetesen zene követ, fellép a Nagy Réka vezette Live Act Folk és játszik dj Dermot (Irie Maffia Soundsystem).
Menetrend: 19.00 Megnyitó és sajtótájékoztató Lorincz Marcell - Szubjektív Értékek Alapítvány (Foundation of Subjective Values) Neil Clarke - Minority Rights Group
19.30 We Are Here - rövidfilmek
A Szubjektív Értékek Alapítvány által szervezett We Are Here digitális média projekt egy platform alá gyujti mindazon muvészeket, vizuális médiával foglalkozó embereket, akik a szembe mernek nézni a mindennapokkal, felemelik szavukat a jogtiprások ellen, képekbe öntik életük fontos pillanatait, identitásukat, álmaikat, vágyaikat. Az általuk készített munkákból látható egy összeállítás.
Részletesen: http://www.wearehere.tv/
20.00 - 22.00 Live Act Folk Dj Dermot (Irie Maffia Soundsystem) www.antirasszista.hu www.facebook.com/zare http://www.comics-against-racism.eu/
Zene a Rasszizmus Ellen (Music Against Racism) is holding a Comics Exhibition and party to celebrate the UN International Day Against Racism.
March 21st, 19.00 2011, at the EU Pont/ Millenáris (1024 Budapest, Lövoház u. 35).
The aim of this exhibition of Comics Against Racism is to draw attention to this occasion and to the absurdity of discrimination! The 21st was designated as the International Day Against Racism by the UN in 1966, as a memorial for the 69 victims of the Apartheid government in South Africe who were killed as part of a peaceful demonstration in 1960. The day intends to promote better understanding and acceptance between ethnic groups.
Comics Against Racism is an Italian-French-German initiaive to explore the themes of stereotypes and discrimination by using graphic design. The event will also include short films, music by Live Act Folk and a DJ.
Schedule: 19.00 Opening ceremony and press conference: Marcell Lorincz- Foundation of Subjective Values (Szubjektív Értékek Alapítvány); Neil Clarke- Minority Rights Group
19.30 We Are Here- Short Films, http://www.wearehere.tv/ 20.00-22.00 Live Act Folk; DJ Dermot (Irie Maffia Soundsystem)
www.antirasszista.hu www.facebook.com/zare http://www.comics-against-racism.eu/ |
Karácsony 2009 & Hanuka 5770 December 15-én, az A38 hajón (Petőfi híd, budai hídfő) 19:30 Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom band 21:00 Fellegini KlezmerGipsy & Said & Polnauer Flóra A Zene a Rasszizmus Ellen és a Jewish Meeting Point közös szervezésében. Jegyek a helyszínen 1500 forintért, elővételben 1200 forintért kaphatók. A koncertek a ZARE kampány részei. Zene a Rasszizmus Ellen - ZARE az angol Rock Against Racism (RAR) és a Love Music Hate Racism (LMHR) mozgalmak nyomán született magyar antirasszista kampány. A ZARE programot a budapesti brit követség indította 2009 nyarán, jelenleg a Szubjektív Értékek Alapítvány a kampány nemzeti koordinátora. Mozgalmunk fő célja, hogy fellépjünk a rasszizmus ellen a zene univerzális, közös nyelvét használva.Karácsony 2009 & Hanuka 5770 |
|